0

Hazai produkciók

Nyári Lányok

ORI - Nyári lányok
ORI - HAZAI PRODUKCIÓK

NYÁRI LÁNYOK

Nyári Aliz és Nyári Edit az ország legismertebb és legsikeresebb énekes testvérpárja. Nevük egyet jelent az eleganciával, a kifinomultsággal és a minőséggel. A két elbűvölő énekesnő észrevétlenül nőtt bele a zene és a színpad világába. Zenei karrierjük gyermekkorukban kezdődött el, gyermekszínészként egy musical előadássorozatnak több éven keresztül sikeres fellépő énekes-szólistái voltak. Mindig különös hangsúlyt fektettek a zenei tanulmányokra, így mindketten a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatták klasszikus zongora tanulmányaikat. Nyári Edit a Szent István Konzervatórium klasszikus ének szakát is elvégezte, jelenleg Tokody Ilona operaénekesnőnél folytatja ének tanulmányait. Első daluk az Éld át, majd a Pont jó megjelenése hozta meg számukra az igazi áttörést, melyek a legjobb magyar dalként hetekig vezették a rádiós slágerlistákat. A dalokhoz videoklippet forgattak, melyek szakmai körökben is nagy elismerést váltottak ki. Ez a siker teremtette meg számukra, hogy megjelentessék 2013-ban Let This Love című albumukat, amelyben nemcsak énekesként, hanem dalszerzőként és szövegíróként is megmutatták tehetségüket. 2016-ban megjelent második albumuk Szép szavak címmel, melynek zenei anyagát teltházas, nagysikerű lemezbemutató koncerten mutatták be a közönségnek. Az énekesnők számos kiemelt felkérésnek, koncerten való fellépésnek tesznek eleget, napjaink közkedvelt és egyik legfoglalkoztatottabb előadóiként. A hazai fellépések és különleges koncertjeik mellett, nemzetközi sikereik is jelentősek. Édesapjuk, Nyári Károly nagyszabású koncertjein meghívott fellépőként mindig fergeteges sikert aratnak, az ország legnagyobb színház és koncerttermeiben, mint a Magyar Állami Operaház, Erkel Színház, Művészetek Palotája vagy a Budapest Kongresszusi Központ. Az énekesnőket továbbra is számos exkluzív produkcióban és koncerten láthatjuk itthon és külföldön egyaránt, emellett saját szerzeményeiket tartalmazó új albumuk megjelenése is hamarosan várható.

SZERETNÉ MEGRENDELI EZT A PRODUKCIÓT?