0

Hazai produkciók

Vastag Tamás

ORI - Vastag Tamás
ORI - HAZAI PRODUKCIÓK

VASTAG TAMÁS

A veszprémi születésű Vastag Tamás hamar felfedezte a színház és a zene világát. Iskolai zenekarokban és diák színjátszó előadásokban szerepelt már kiskora óta.

Az ország a 2010-es X-Faktorban ismerhette meg, ahol ötödik helyezést ért el. A tévéműsor óta elsősorban színházi szerepekben találkozhattunk vele.

Rendszeresen szerepel a Veszprémi Petőfi Színház SingSingSing showjában, főszerepet játszik a Frank Sinatra – A Hang című musicalben, Alexandre Dumas-t kelti életre a Monte Cristo grófjában. A 2014-ben Sopronban bemutatott Evita című musicalben Che Guevarát személyesíti meg. 2014 nyarán a Casanova Night Musicalben a Kölyök szerepében állt színpadra. A Tiéd a világ című zenés társasjátékban élő zenekari kísérettel a legismertebb Illés-dalokat szólaltatják meg színésztársaival.

A színházi mellett szóló karrierjét sem hanyagolja el.

Hét saját dala és egy CD-je jelent meg ezidáig. Különböző zenekari formációkkal járja az országot, mint például a Veszprémi Légierő Big Band-del közös fellépések, vagy a Sinatra-est is a repertoárjába tartozik.

 

Az Egy biztos hely című száma, kifejezetten komoly és aktuális mondanivalóval rendelkezik: a fiatalok tudatos közösségi internet használatára kívánja felhívni a figyelmet.

Részt vett a 2013-as és a 2014-es Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol a Holnaptól című dalával a döntőben negyedik helyezést ért el.

 

Bátyjával, Vastag Csabával közös duettjük 2012-ben a Fonogram Az Év Dala díját kapta, a dalból készült videoklipet pedig a Transilvanian Music Awardson Az Év Legjobb Magyar Videoklipjének választották.

A 2012. október 27-én a Moulin Rouge-ban tartott közös koncertjük az Év magyar klubkoncertje lett 2012-ben.

 

Tamás a TV2-n nagy sikerrel futó Sztárban sztár című műsorban mutatta be átváltozó képességét. Az Apostol együttes frontemberének megszemélyesítésével sikerült még a tapasztalt zsűrit is megtévesztenie.

 

A közönséggel a Facebook oldalán keresztül tart rendszeres kapcsolatot. Az oldalnak több mint 150 ezer rajongója van.

SZERETNÉ MEGRENDELI EZT A PRODUKCIÓT?