0

Rólunk

Rólunk mondták

MEGRENDELŐINK

RÓLUNK MONDTÁK

Számunkra fontos megrendelőink véleménye, ez munkánk egyik leghitelesebb értékmérője.

Folyamatosan arra törekszünk, hogy szakmai munkánkat, szolgáltatásainkat a legmagasabb színvonalon, partnereink igényeihez mérve és megelégedésükre végezzük.

Győr belvárosi rendezvény szállodaként több alkalommal merült fel az igény sztárvendég fellépésére.
Az Rtalent részéről korrekt ajánlatot kaptunk minden esetben.
Vendégeink maximálisan meg voltak elégedve az előadókkal, én pedig a tökéletes szervezéssel, lebonyolítással, illetve elszámolással.

Kovácsné Paár Gabriella, hotelmanager
Konferencia Hotel – Győr

Wolf Kati és Vastag Csaba az Ökumenikus Segélyszervezet elkötelezett önkéntesei, akik aktív szerepvállalásukkal évek óta önzetlenül segítik a szervezet munkáját.

Együttműködésünkhöz stabil hátteret biztosít az előadóművészek menedzsment és booking csapata, akik példaértékű alázattal, ugyanakkor maximális professzionalizmussal biztosítanak minden feltételt ahhoz, hogy együtt még többet segíthessünk.

Gáncs Kristóf, kommunikációs igazgató
Ökumenikus Segélyszervezet

Két, intézményünk számára rendkívül fontos eseményre közvetített vendégművészt az Iroda.

A program előkészítését a profizmus, maximális odafigyelés, az igények tökéletes szem előtt tartása jellemezte.

A művészek pontosan, felkészülten érkeztek a rendezvényre, s mindent megtettek annak sikeressége érdekében. 

A fellépés megszervezésére mindvégig a precizitás, alaposság, körültekintés volt jellemző. Mindenkinek szívből ajánlom az irodával való együttműködést!

Rédl Andrea, intézményvezető-helyettes
Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola, Budapest

Az iroda eddig már 2 alkalommal közvetített előadóművészt az általam szervezett szépségversenyek gálaestjére, abszolút megelégedésemre.

A 3. alkalommal sajnos egy nem várt technikai probléma miatt az általuk képviselt előadóművész fellépését le kellett mondani, ami számomra komoly fejtörést okozott bevallom. De példaértékű hozzáállásukkal szinte aznap megoldották, hogy egy általuk szervezett másik előadóművész fantasztikus hangulatot varázsoljon a gálaesten.

Mindenkinek bizalommal ajánlom az irodát.

Bada Zoltán, versenyigazgató
Pest Megye Szépe

Egyesületünk közel 20 éve szervez különféle rendezvényeket. Aki ezzel foglalkozik, az tudja, hogy nagyon nehéz feladat a célközönség számára megfelelő programot biztosítani.

Az elmúlt évek során sok irodával volt kapcsolatunk, több-kevesebb sikerrel. Egy előadóművész révén találtunk rá, az Országos Rendezvényirodára, mely hihetetlenül nagy változást hozott munkánk során. Szakértelmük, rugalmasságuk, segítőkészségük minden eddig tapasztalatunkat felülírta. Ha jellemeznem kellene egyetlen szóval az irodát, akkor azt mondanám: alázat. Mert minden kérésünkhöz, problémánkhoz alázattal és tisztelettel álltak hozzá, és bizton állítom, hogy azon előadók, akikkel együtt dolgoznak szintén ezeket a jelzőket viselik. 

Tiszta szívből ajánlom minden olyan szervezőnek az Országos Rendezvényirodát, akinek fontos a megbízhatóság, a szakértelem, a tisztaság és a becsületesség. Azoknak, akik számára nem csak egy szakma, hanem elhivatottság a rendezvény szervezése.

KultúrPorta
Herend

Bárcsak mindenkivel annyira lelkiismeretes, udvarias, kedves és pontos lenne az egyeztetés, mint az Irodával. Mindenkinek ilyen egyeztető kollégákat kívánok.

Máté Richárd, művészeti titkár
Győri Nemzeti Színház
MEGOSZTANÁ VÉLEMÉNYÉT?